EGYIPTOM ÓKORI ÖRÖKSÉGE ÉS A NÍLUS VILÁGA

KAIRÓ–GÍZA–LUXOR–ASSZUÁN–SZAKKARA

Gízai piramisok és Szfinx – Dzsószer lépcsős piramisa és Szakkara nekropolisza – Nagy Egyiptomi Múzeum – Kairó – Luxor – Karnak és Luxor temploma – hőlégballonozás – Királyok völgye – Hatsepszut temploma – Medinet Habu– Asszuáni-gát és nílusi hajózás és szigetlátogatás

 🇪🇬UTAZÁS NEMZETKÖZI ÉS BELFÖLDI REPÜLŐJÁRATOKKAL/HÁLÓKOCSIS VONATTAL, BÉRELT BUSSZAL, SÉTAHAJÓVAL ÉS HŐLÉGBALLONNAL🇪🇬

2026. október 29–november 4., (csütörtöktől-szerda 00:30-ig)

Egyiptom az emberi civilizáció egyik legkorábbi és legmeghatározóbb központja, amelynek történelmét egymásra épülő korszakok formálták: az Óbirodalom piramisépítő kora, a Közép- és Újbirodalom vallási és művészeti virágkora, valamint a későbbi hellenisztikus és római hatások egyaránt hozzájárultak ahhoz a kulturális örökséghez, amely ma is érzékelhető az ország arculatában. Utunk során a monumentális piramisok és a királysírok világa, valamint a templomok grandiózus építészeti megoldásai egyaránt megelevenednek előttünk. A Nílus mentén haladva nemcsak az ókori civilizáció emlékeit ismerjük meg, hanem Egyiptom mindennapi életébe is bepillantást nyerünk. Kairó és Gíza térségében a világ legismertebb régészeti emlékei tárulnak elénk, Luxorban pedig az egykori Théba vallási központjának templomai és sírjai idézik meg a fáraók korát. Szakkara a kezdeteket mutatja be, míg az asszuáni látogatásunk során a Nílus déli, természetközelibb világa is feltárul előttünk. A sivatag és a folyó, az ókori emlékek és a mindennapok kettőssége egyedülálló módon jelenik meg ezen az úton. Egyiptom így nemcsak történelmi tanulmány, hanem élő, sokrétű tapasztalatként válik átélhetővé. A déli irányba haladva a kényelmesebb belföldi repülőjárat helyett választható Nílus menti éjszakai hálókocsis utazás különleges élményként kapcsolja össze az egyes térségeket, így nemcsak tartalmában, hanem hangulatában is gazdagítja az utazást.

 

AZ UTAZÁS LEGEMLÉKEZETESEBB ÉLMÉNYEI

✔ A csoportot a térséget, a történelmi és kulturális összefüggéseket átfogóan ismerő helyi idegenvezetőnk kíséri

✔ kis és közepes létszámú csoportjainkban (15–20 fő) a személyesség, a figyelem és a családias légkör garantált 

✔ A programok alkalmával audiós eszközeink segítségével séta közben is kényelmesen, számunkra megfelelő távolságból hallgathatjuk idegenvezetőnket

✔ A gondosan felépített kulturális ív: piramisok, királysírok, templomok és a Nílus világa egységes egészet alkot

✔ A buszos utazások helyett a belföldi repülőjáratok vagy a hálókocsis utazás révén másfél nappal rövidebb idő alatt, mégis tartalmasabb és élményekben gazdagabb módon fedezhetjük fel Egyiptom legfontosabb térségeit, mindezt akár két nappal kevesebb szabadság igénybevételével

Természeti élmények:

✔a gízai piramisok látványa a sivatag peremén

✔ a Nílus zöld oázisvilága Luxor térségében

✔ hőlégballon segítségével madártávlatból is megcsodálhatjuk a nyugati part sivatagának, hegyeinek, a Királyok völgy és a Nílus különleges látványát

✔ nílusi sétahajózás és szigetlátogatás Asszuánban – a folyó menti élet megismerése valamint a sivatagi és a folyó menti táj kontrasztjának megtapasztalása

✔ a Nasszer-tó végtelennek tűnő víztükre

✔ Asszuán környékének gránitsziklákkal tagolt nílusi tájai, amelyek Egyiptom egy nyugodtabb, természetközelibb arcát mutatják meg

Kulturális felfedezések:

✔ a gízai piramisok és a Szfinx – az ókori világ egyik legnagyobb építészeti teljesítménye

✔ a Nagy Egyiptomi Múzeum – a fáraók korának modern bemutatása a világ legnagyobb régészeti múzeumában

✔ Karnak és Luxor templomai – az egykori Théba vallási központja

✔ a Királyok völgye – a fáraók sírkamrái

✔ Hatsepszut temploma és Medinet Habu templom – az Újbirodalom építészeti öröksége 

✔ Szakkara és a Dzsószer lépcsős piramisa – az egyiptomi piramisépítés kezdetei

✔ az Asszuáni Nagygát mérnöki teljesítményének grandiozitása

✔ Asszuán térségében betekintés a núbiai kultúra világába – a Nílus menti élet, a hagyományos falvak és a Dél-Egyiptom sajátos kulturális örökségének megismerése

Életérzés és gasztronómia:

✔ egyiptomi utcák, kávézók, éttermek és bazárok hangulata Kairóban, Luxorban és Asszuánban

✔ Kairó nyüzsgő nagyvárosi világa mellett, Asszuán nyugodtabb, emberközelibb, dél-egyiptomi atmoszférájának megtapasztalása

✔ találkozás a núbiai emberek vendégszerető, közvetlenebb és nyugodtabb világával

✔ az egyiptomi és asszuáni konyha ízei

✔ mindezt a legjobb ár-élmény arány mellett

RÉSZVÉTELI DÍJ ÉS EGYÉB KÖTELEZŐEN FIZETENDŐ DÍJAK

Törzsutas részvételi díj: 560.000 Ft/fő helyett 2026. június 16-ig előfoglalási kedvezménnyel 510.000 Ft/fő, minimum 4 fő együttes jelentkezése esetén 500.000 Ft/fő

Részvételi díj: 590.000 Ft/fő helyett 2026. június 16-ig előfoglalási kedvezménnyel 540.000 Ft/fő, minimum 4 fő együttes jelentkezése esetén 530.000 Ft/fő

A részvételi díjak minimum 15 fő esetén értendők és a repülőjegy mindenkori díjszabásának megfelelően kerül megállapításra, így a részvételi díj időközben emelkedhet.

A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA

  • a nemzetközi és belföldi repülőjegyket,
  • a repülőtéri illetéket,
  • 1 db a fedélzetre felvihető kis kézipoggyász (40×30×20 cm), plusz egy kis méretű ridikült vagy mellkastáskát (együttesen maximum 10 kg súlyú) kis kézipoggyászt*, 
  • 10 kg-os feladott poggyász (55*40*23 cm; 10 kg) a Wizzair járatokra,
  • kis kézipoggyász a belföldi járatokra (kb. 40×30×20 cm) és egy 10 kg-os feladott poggyász (kb. 55*40*23 cm; 10 kg),
  • légkondicionált autóbuszt a reptéri transzfereknél és az asszuáni, luxori, szakkarai utazásoknál,
  • 3 éjszaka szállást a gízai piramisok közelében, 1 éjszaka szállást Asszuán belvárosában, 1 éjszaka szállást a Luxor templom szomszédságában szép háromcsillagos hotelekben,

vagy

  • 1 éjszaka szállást vasúti hálókocsiban Kairó-Asszuán útvonalon, 2 éjszaka szállást a gízai piramisok közelében, 1 szállást Asszuán belvárosában, 1 éjszaka szállást a Luxor templom szomszédságában háromcsillagos hotelekben
  • a reggelis ellátást és vacsorát a hotelekben és hálókocsiban egyaránt,
  • kairóban élő helyi idegenvezető magyar nyelvű idegenvezetését és a csoportkísérést,
  • a szervezés díját.

A RÉSZVÉTELI DÍJON FELÜL KÖTELEZŐEN FIZETENDŐ DÍJAK:

  • ügyfél regisztrációs díj: 3.000 Ft, amely csak az új vendégek számára fizetendő az első utazás megelőzően.
  • Az alapprogramban szereplő belépődíjak, a vízum díja, kötelező borravalók, audiós eszköz: 97.500 Ft (260 €/fő)                            A teljes díj tartalmazza a vízum díját, a Gízai piramisok és Szfinx, Nagy Egyiptomi Múzeum, Királyok völgye (3 sír), Hatsepszut templom, Medinet Habu templomDzsószer-piramis, Karnaki templom és Luxor templom belépődíját, a magyar nyelvű tárlatvezetéseket, az audiós eszközt és szervezés költségeit.
  • útlemondási biztosítás: 4%amely az előre kifizetett díjak után fizetendő.
  • egyágyas felár: 95.000 Ft – a hotelszobákban és vonatkabinban egyaránt – Amennyiben egyedül jelentkezik az utazásra, figyelmébe ajánljuk a társítás lehetőségét.

VÁLASZTHATÓAN FIZETENDŐ DÍJAK ÉS BELÉPŐDÍJAK

A RÉSZVÉTELI DÍJON FELÜL VÁLASZTHATÓAN FIZETENDŐ DÍJAK:

  • speciális repülős baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást: 70 éves korig: 8.400 Ft/fő/6 nap, 70 év felett 16.800 Ft/fő/6 nap.

A RÉSZVÉTELI DÍJON FELÜL VÁLASZTHATÓAN FIZETENDŐ DÍJAK:

  • 2. napi Asszuáni nílusi hajózás és núbiai szigetlátogatás fakultatív program helyi idegenvezetéssel(időtartama kb. 3 óra):
    • az irodában fizetendő: 2.000 Ft/fő,
    • a helyszínen fizetendő díj: 60 $/fő – minimum 10 fő jelentkezése esetén

A teljes díj tartalmazza a hajózást a Níluson hagyományos feluccával, núbiai szigetlátogatást, a magyar nyelvű helyi idegenvezetést, az audiós eszközt, a parkolási díjat, a foglalás és szervezés költségeit.

  • 5. napi hajnali fakultatív program: hőlégballonozás (időtartama kb. 50-60 perc) a nyugati part és a Királyok Völgye felett (a program teljes időtartama kb. 3 óra):
    • az irodában fizetendő: 2.000 Ft/fő,
    • a helyszínen fizetendő díj: 120 €/fő – minimum 4 fő jelentkezése esetén

A teljes díj tartalmazza a buszos hoteltranszfereket, a hőlégballonozást, a csoportkísérést, a foglalás és szervezés költségeit.

 A fenti fakultatív programok megvalósulása érdekében előzetes foglalásokra van szükség, amelynek érdekében, az irodában történő jelentkezéssel, az utazás során fizetendő díjak megtérítését is vállalni kell az utazónak. A fakultatív programok €-ban feltüntetett díjai az utazás során az idegenvezetőnek fizetendők. 

 

AZ ALAPPROGRAMON FELÜL VÁLASZTHATÓAN  HELYSZÍNEN KÜLÖN FIZETENDŐ BELÉPŐDÍJAK:

Kairó és Gíza

  • Dolgozók sírjai: 700 EGP/fő ~ 12 €/fő

Luxor – Nyugati part

  • Tutanhamon sírja (KV62): 700 EGP/fő ~ 12 €/fő

vagy

  • I. Széthi sírja (KV17): 1800 EGP/fő ~ 31 €/fő

Szakkara

  • Serapeum: 340 EGP/fő ~ 6 €/fő
  • Mereruka sír: 200 EGP/fő ~ 4 €/fő
  • Horemheb sírja (Újbirodalmi sírok): 400 EGP/fő ~ 7 €/fő

A HELYSZÍNEN VÁLASZTHATÓAN FIZETENDŐ MAXIMÁLIS BELÉPŐDÍJ: ~ 53 €/fő

AZ ÚT RÉSZLETES PROGRAMJA

1. nap – 2026. október 29., csütörtök: 

Utazás Kairóba – Gízai szállás elfoglalása a piramisok szomszédságában

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a délutáni órákban indul járatunk Kairóba, és az esti órákban érkezünk meg a Sphinx Nemzetközi Repülőtérre. Az érkezést követően a szükséges adminisztráció után helyi idegenvezetőnk fogadja csoportunkat, majd autóbusszal indulunk tovább gízai szállásunk felé. Az esti forgalomtól függően körülbelül egyórás utazás során nemcsak hasznos helyi információkkal gazdagodunk, hanem első benyomásainkat is megszerezzük Kairó nyüzsgő, sokszor kaotikus, mégis különleges atmoszférájú városi világáról.

Szállásunk Gízában, a piramisok közvetlen közelében található, ahol már az első este során is érzékelhetővé válik az a különleges atmoszféra, amely ezt a térséget jellemzi. A mindig nyüsgő utcák, a helyi élet közvetlensége és a háttérben megbúvó történelmi emlékek sajátos hangulatot teremtenek. A megérkezést követően elfoglaljuk szobáinkat, és a késő esti órákra való tekintettel elfogyaszthatjuk könnyű, hideg vacsoracsomagunkat.

Az első nap célja a megérkezés és az akklimatizáció, hogy a következő nap gazdag kulturális programjára mindenki felkészülten érkezhessen. A sivatagi levegő, a város állandó lüktetése és az ismeretlen környezet izgalma együtt alakítják ki azt a sajátos atmoszférát, amely végigkíséri utazásunkat.

2. nap – 2026. október 30., péntek:

Gízai piramisok – Szfinx – Nagy Egyiptomi Múzeum – továbbutazás Asszuánba hálókocsival vagy repülővel

A reggeli után a világ egyik legismertebb régészeti területét, a sivatag peremén emelkedő Gízai piramisokat és a Szfinxet keressük fel. A gízai piramisokhoz helyi transzferbuszokkal jutunk be.

A gízai területre belépve lenyűgöző látvány tárul elénk: a piramisok monumentális tömbjei a sivatag peremén emelkednek, háttérben a dűnék hullámzó vonulataival és Kairó modern városképével. A Kheopsz-, Khephrén- és Mükerinosz-piramisok együttese nemcsak méreteiben, hanem történeti és építészeti jelentőségében is az ókori világ egyik legmeghatározóbb alkotása. A helyszínen sétálva szinte kézzelfoghatóvá válik az a mérnöki tudás és szervezettség, amely több mint négyezer évvel ezelőtt lehetővé tette e hatalmas építmények megvalósítását.

A Szfinx közelében folytatjuk programunkat, amely a fáraói hatalom és vallási szimbolika egyik legismertebb jelképe. A monumentális szobor és a hozzá kapcsolódó templomkomplexum különleges betekintést nyújt az ókori egyiptomi hitvilágba, amelynek történeti és kulturális összefüggéseit idegenvezetőnk kíséretében, élményszerű magyarázatokkal ismerhetjük meg. A délelőtti program során elegendő idő áll rendelkezésünkre a helyszín alapos bejárására, fotózásra, valamely piramis belső tereinek felkeresésére belépődíj ellenében és rövidebb pihenőkre is, így a látogatás kényelmes tempóban, mindenki számára élvezhető módon valósul meg.

A fennsík magasabb pontjaira rövid sétával is feljuthatunk, de igény szerint tevegeléssel is megközelíthető a fotópont, a helyszínen, a teve tulajdonosával előre egyeztetett díjazás ellenében. A magasabbról feltáruló panoráma különleges látványt nyújt: a három nagy piramis egymás mögött, részben takarásban, szinte egy síkba rendeződve jelenik meg, a háttérben pedig Kairó városának modern sziluettje rajzolódik ki. Ez az egyik legkedveltebb fotópont, ahol igazán érzékelhető a történelem és a jelen sajátos együttélése.

A régészeti területet a transzferbusz segítségével hagyjuk el. Rövidebb ebédszünetet tartunk, majd bérelt autóbuszunkkal a közeli Nagy Egyiptomi Múzeumot (GEM – Great Egyptian Museum) látogatjuk meg, ahol – az ókori civilizáció páratlan örökségének további kincseit ismerhetjük meg. A világ legnagyobb, egyetlen kultúrának szentelt múzeuma lenyűgöző módon tárja elénk az egyiptomi történelem évezredeit, különös hangsúllyal a Tutanhamon-kincs teljes gyűjteményére és a legújabb régészeti felfedezésekre.

Azon vendégeink, akik a hálókocsis utazást választják, a gízai vasútállomás felé veszik az irányt, ahol a szükséges biztonsági ellenőrzéseket követően idegenvezetőnk segítségével elfoglalják hálókocsijaikat a vonaton. Az indulást követően felszolgálják a vacsorát, és kezdetét veszi az utazás egyik különleges élménye: az Egyiptomon áthaladó vonat kényelmes kabinjában pihenve élvezhetjük a hálókocsis utazás sajátos hangulatát, miközben a vonat egyenletes mozgása és halk, monoton zaja fokozatosan álomba ringat bennünket. Ez az éjszakai vonatozás nem csupán közlekedés, hanem az utazási élmény szerves része is, amely összeköti Egyiptom északi és déli térségeit.

A csoport másik része csoportkísérő jelenlétében visszatér a gízai hotelbe, ahol még egy éjszakát tölt, majd másnap reggel repülővel utazik tovább Asszuánban.

3. nap – 2026. október 31., szombat: Érkezés Asszuánba – nílusi hajózás – núbiai falu –

Philae temploma – Asszuáni Nagygát – Nasszer-tó – asszuáni bazár

A hálókocsis vonattal utazó vendégek a délelőtti órákban, várhatóan 10 óra körül érkeznek meg Asszuánba. A reggeli érkezése már Asszuán közeledtét jelzi, ahol a Nílus déli, nyugodtabb, természetközelibb világa vár bennünket. Az állomásra érkezve leszállunk a vonatról, majd rövid transzferrel a Nílus-part felé indulunk, ahol egy folyóra néző kávézó teraszán pihenhetünk meg, amíg a repülővel érkező vendégek is csatlakoznak hozzánk.

Akik a repülős továbbutazást választják, korábbi reggelit követően indulnak el gízai hotelünkből a repülőtérre. A check-in és a biztonsági ellenőrzések után körülbelül egyórás repülés következik Asszuánba, ahová a déli órákban érkeznek meg. 

A két csoport Nílus partján, a Nagygátnál találkozik újra. Az asszuáni gát 20. század egyik legjelentősebb mérnöki beruházása volt Egyiptomban. A hatalmas létesítmény alapvetően alakította át a Nílus vízgazdálkodását, és létrehozta a végtelennek tűnő Nasszer-tavat, amelynek víztükre szinte összeolvad a sivatagi horizonttal. A helyszínen rövid időt töltünk, amely elegendő a panoráma megfigyelésére és annak megértésére, hogy ez a monumentális építmény milyen hatással volt az ország gazdaságára és mindennapi életére.

Ezt követően egy izgalmas nílusi hajózás során fedezzük fel a térséget. A folyó itt szélesebb és lassabb sodrású, a vízfelületet kisebb-nagyobb szigetek tagolják, amelyek egészen különleges látványt nyújtanak. Motorcsónakunkkal a régi gát irányába indulunk. A mintegy félórányi hajóút során természetvédelmi terület partvidéke mentén haladva, számos érdekes madárfajjal találkozhatunk. A Nílus homokos partszakasza egészen különleges látványt nyújt. Elhaladunk az Elephantine-sziget mellett, amely az ókorban fontos kereskedelmi és katonai központ volt, valamint a festői Kitchener-sziget – más néven Botanikus kert – mellett, amely ma egzotikus növénygyűjteményéről ismert. Távolabbról feltűnik az Aga Khan mauzóleuma is, amely egy domb tetején emelkedik a Nílus fölé, és elegáns sziluettjével meghatározó eleme a tájképnek. 

A hajózás során egy núbiai faluba is ellátogatunk, ahol az élénk színekre festett házak, a folyópart nyugodt ritmusa és a núbiai kultúra sajátos világa egészen más hangulatot áraszt, mint amit korábban Kairóban vagy Luxorban tapasztalhattunk. A part mentén dolgozó emberek, a Níluson közlekedő kisebb csónakok és a folyó mindennapi szerepe Egyiptom déli vidékének karakteresebb, emberközelibb arcát tárják elénk.

Sétánk során bepillantást nyerhetünk a núbiai közösségek életébe. Krokodilmúmiát is láthatunk, a bátrabbak pedig akár élő krokodilt is kézbe vehetnek, vagy hagyományos hennafestést kérhetnek. Helyi idegenvezetőnk közben mesél Núbia történelméről, amely évszázadokon át meghatározó szerepet játszott Egyiptom és Szudán határvidékének kulturális és kereskedelmi életében. Szó esik arról is, hogy a núbiai történelmi emlékek jelentős része ma már az asszuáni gátak által létrehozott mesterséges tavak mélyén rejtőzik, miközben az Asszuáni Nagygát építése több tízezer núbiait kényszerített eredeti otthona elhagyására. Az itt élők közül sokan ma is őrzik nyelvüket és hagyományaikat.

Vendéglátóinknak köszönhetően megtapasztalhatjuk a helyiek vendégszeretetét, miközben betekintést engednek a helyi mindennapokba is. Megkóstolhatjuk a hagyományos kemencében sült kenyeret, a hozzá kínált sós sajtokat, valamint a mentás fekete teát. Fekete mézet és helyi különlegességeket is ízelítőként kínálnak számunkra. A színes házak között tett séta során megtapasztalhatjuk a helyiek közvetlenségét és vendégszeretetét, miközben núbiai zene szól körülöttünk. Rövid látogatást teszünk a helyi iskola egyik tantermében is, ahol még közelebb kerülhetünk a közösség mindennapi életéhez.

A datolyapálmák árnyéka, a Nílus lassú hömpölygése és a falvak nyugodt légköre különleges módon járul hozzá ahhoz, hogy megérezzük Núbia sajátos hangulatát és időtlen világát.

A  program folytatásaként Philae templomát, vagyis Ízisz templomát keressük fel, amely Asszuán egyik legszebb és legkülönlegesebb ókori emléke; a szentélyt az Asszuáni Nagygát megépítését követően az UNESCO nemzetközi mentőakciója során az eredeti Philae-szigetről az Agilkia-szigetre telepítették át.

A nap végén Asszuánba visszatérve az óváros bazárját keressük fel, ahol a fűszerek, textíliák, kézműves tárgyak és színes áruk világa egészen sajátos atmoszférát teremt. A bazár nemcsak vásárlási lehetőség, hanem bepillantás a város mindennapi életébe is. Az estét Asszuánban, Nílushoz közeli hotelünkben töltjük, ahol a nap sokszínű élményei után lehetőség nyílik pihenésre és vacsorára.

4. nap – 2026. november 1., vasárnap: Asszuán – Luxor – Karnak templom – Luxor templom – bazár

A korai reggelit követően bérelt autóbuszunkkal Luxor felé vesszük az irányt. Az út során a Nílus mentén haladunk észak felé, miközben a táj fokozatosan változik: a dél-egyiptomi sziklás, sivatagos hegyoldalak és a folyó menti zöld sávok világa lassan átadja helyét Luxor történelmi térségének. A többórás buszos utazás során pihenőkkel számolunk, hogy az út kényelmes tempóban teljesíthető legyen.

Luxorba érkezve az egykori Théba városába jutunk, amely az ókori Egyiptom vallási és politikai központja volt. Már az első benyomások is érzékeltetik, hogy egészen más világba érkeztünk. A Nílus partján fekvő város nyugodtabb, rendezettebb, ugyanakkor mélyen átitatott történelmi hangulattal rendelkezik, a pálmafákkal szegélyezett utcák és a folyó közelsége pedig különleges atmoszférát teremt.

Elsőként a Nílus keleti partján található Karnaki templomegyüttest keressük fel, amely az ókori Egyiptom egyik legnagyobb vallási központja volt. Bérelt autóbuszunkkal érkezünk a templom bejáratához. A monumentális oszlopcsarnokba lépve szinte eltörpülünk a hatalmas kőoszlopok között, amelyek díszítései a fáraók hatalmát és az istenek tiszteletét hirdetik. A templomkomplexum több évszázadon keresztül épült és bővült, így egyfajta történelmi rétegezettség figyelhető meg benne. A szent tavak, obeliszkek és szentélyek együttese átfogó képet ad az egyiptomi vallási építészet fejlődéséről. A látogatás során idegenvezetőnk segítségével értelmezzük a reliefek és feliratok jelentését is.

A programot követően helyi jellegzetességnek számító lovaskocsikkal térünk vissza Luxor belvárosába, a Luxor templom környékére, ahol ebédszünetet tartunk. A rövid utazás során a lovaskocsik sajátos hangulata is hozzájárul ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a város mindennapi életéhez.

Délutáni programként a Luxor templomot keressük fel, amely az ókori Théba központi tengelyének egyik legfontosabb eleme volt. A templom elegáns, tengelyes elrendezése és az előtte sorakozó szfinxek különleges építészeti élményt nyújtanak. A bejáratnál eredetileg két obeliszk állt, amelyek közül ma már csak a bal oldali látható a helyén. A másikat a 19. században Egyiptom Franciaországnak ajándékozta, és jelenleg a párizsi Place de la Concorde téren áll. Az obeliszket kifejezetten erre a célra épített hajóval szállították el a Níluson és a Földközi-tengeren keresztül.

A templom belső tereiben sétálva az egykori vallási szertartások helyszínein járunk, miközben a monumentális szobrok és oszlopok az isteni rendet és a fáraói hatalmat szimbolizálják. Idegenvezetőnk segítségével itt is értelmezzük a különböző építészeti megoldásokat, díszítéseket és szimbolikus elemeket, így a látottak nemcsak látványukban, hanem jelentésükben is megelevenednek előttünk.

Kora este térünk vissza a hotelbe, ahol elfoglaljuk szobáinkat, és a nap életre szóló élményeit követően még lehetőség nyílhat egy könnyed bazárlátogatásra is. A szűk utcák, színes árusok és illatokkal teli standok révén bepillantást nyerhetünk a helyi élet mindennapjaiba. Az estét egyéni vacsora vagy közös étkezés zárhatja; a Nílus közelsége és a folyó menti séta különleges hangulatot kölcsönöz a nap végének.

5. nap – 2026. november 2., hétfő: Hőlégballonozás – Királyok völgye 

– Hatsepszut templom – Qurna – Medinet Habu – repülés Kairóba

A kora hajnali órákban fakultatív program keretében lehetőség nyílik hőlégballonozásra, amely az utazás egyik legkülönlegesebb élményét kínálja. Azok a vendégeink, akik részt vesznek a hőlégballonozáson, csomagolt reggelivel indulnak a Nílus nyugati partjára. A még sötétben történő indulást követően a felszállási területen készülünk fel a programra, miközben a keleti horizonton lassan megjelennek a nap első fényei. A ballon emelkedésével fokozatosan tárul fel előttünk Luxor és környékének teljes panorámája: a Nílus zöld sávja, a templomok sziluettjei, valamint a sivatag végtelen, aranyló kiterjedése egyszerre válik láthatóvá. A napfelkelte fényeiben a táj különleges színeket ölt, amely páratlan látványt nyújt, és egy olyan perspektívát ad, amelyet más módon nem lehet megtapasztalni.

A hőlégballonozást követően a résztvevők a nyugati parton várják be a csoport többi tagját. Azok, akik nem vesznek részt a hajnali programon, a hotelben fogyasztják el reggelijüket, majd a reggeli órákban, várhatóan 7:30–8:00 körül indulnak el bérelt autóbuszunkkal a Királyok völgye felé. A csoport a nyugati parton csatlakozik újra egymáshoz, és innentől közösen folytatjuk a programot.

Elsőként a Királyok völgyébe érkezünk, ahol az Újbirodalom fáraói sziklába vájt sírjai rejtőznek. A helyszín különleges atmoszféráját az adja, hogy a sírok kívülről szinte láthatatlanok, belül azonban gazdagon díszített folyosók és sírkamrák tárulnak fel. A falakat borító festmények és hieroglifák a túlvilági utazás jeleneteit ábrázolják, és betekintést nyújtanak az ókori egyiptomi vallás és mitológia mélyebb rétegeibe.

A Királyok völgyében az alapbelépő három sír megtekintésére jogosít, amelyeket a helyszíni adottságok és az aktuális nyitvatartás függvényében választunk ki, ugyanakkor törekszünk arra, hogy a látogatás során a leglátványosabb és legjobb állapotban fennmaradt sírkamrákat keressük fel. A program során lehetőség nyílik egy külön jeggyel látogatható sír megtekintésére is, például Tutanhamon sírjára vagy I. Széthi sírjára.

A délelőtt folytatásaként Hatsepszut templomához utazunk, amely az egyik legkülönlegesebb építészeti alkotás Egyiptomban. A teraszos elrendezésű templom a sziklafalba simulva, mégis harmonikusan emelkedik ki környezetéből. A női fáraó rendkívüli uralkodásának emlékét őrző épület egyszerre sugároz erőt és eleganciát. A templom reliefjei és oszlopsorai részletesen bemutatják Hatsepszut expedícióit és vallási szerepét.

A program közepén rövid ebédszünetet tartunk Qurnában, ahol egyúttal betekintést nyerhetünk a helyi kézműves hagyományokba is. Az alabástrom műhelyekben megfigyelhetjük, hogyan készülnek a hagyományos egyiptomi tárgyak, és lehetőség nyílik kisebb ajándéktárgyak beszerzésére is.

A délután második felében Medinet Habu templomát keressük fel, amely III. Ramszesz halotti temploma, és az egyik legjobban megőrzött egyiptomi templomkomplexum. A hatalmas falak és kapuk mögött gazdag reliefek mesélnek csatákról, vallási jelenetekről és a fáraó hatalmáról. A templom kevésbé zsúfolt, ami különösen élvezhetővé teszi a látogatást.

A programot követően visszatérünk Luxorba, ahol az esti órákban egyéni vacsora vagy közös étkezés lehetősége biztosított. A vacsora után transzfer a luxori repülőtérre, ahonnan késő esti járattal repülünk vissza Kairóba. Az érkezést követően transzferrel jutunk el a már jól ismert gízai hotelünkbe, ahol az éjszakát töltjük.

6. nap 2026. november 3., kedd: Szakkara – Kairó – belvárosi panorámák – hazautazás

A reggeli elfogyasztása és a szállodából történő kijelentkezést követően bérelt autóbuszra szállunk, és Szakkara felé vesszük az irányt. Útközben is feltűnnek a Gízai-fennsík ikonikus piramisai. A látvány különleges keretet ad az elmúlt napok élményeinek. Rövid megállót is tarthatunk egy olyan ponton, ahonnan a reggeli fényekben rátekinthetünk a piramisokra.

Szakkara az ókori Memphisz temetkezési területe volt, és az egyiptomi civilizáció egyik legkorábbi és legfontosabb régészeti helyszíne, ahol az építészet fejlődése szinte lépésről lépésre követhető. A terület kiterjedt, ezért a főbb pontok között autóbuszunkkal közlekedünk, míg az egyes helyszíneken rövidebb sétával fedezzük fel a látnivalókat.

Elsőként a Dzsószer lépcsős piramisát és annak komplexumát keressük fel, amely az i. e. 27. században épült, és az első monumentális kőépítménynek tekinthető az emberiség történetében. A piramis környezetében található oszlopos bejárati folyosó, valamint a Heb-Sed ünnepi udvar és a déli sír együttese egy szakrális és hatalmi központot alkot. A látogatás során idegenvezetőnk segítségével nemcsak az építészeti megoldásokat ismerjük meg, hanem azt a gondolkodásmódot is, amely a későbbi piramisépítés alapját jelentette.

A Dzsószer piramis meglátogatását követően – csoportos igény esetén – a Mereruka mastaba sírjába látoghatunk el, amely az egyik leggazdagabban díszített sír Szakkarában, és ahol finoman faragott domborművek mutatják be az ókori egyiptomi mindennapok jeleneteit. Ezek az ábrázolások nem pusztán díszítőelemek, hanem a túlvilági élethez szükséges tevékenységek biztosítását szolgálták.

Csoportos igény esetén felkereshetjük az Újbirodalom időszakából származó sírok egyik kiemelkedő példáját is, a Horemheb sírját, ahol már fejlettebb, részletgazdagabb és színesebb ábrázolásokkal találkozunk, így jól nyomon követhető az egyiptomi művészet fejlődése és kifinomultsága.

A délelőtti programot követően ebédszünetet tartunk egy egyszerű, kerthelyiséges étteremben, ahol nyugodt környezetben pihenhetünk meg.

Ebéd után – csoportos igény esetén – a Szakkara egyik legkülönlegesebb és leginkább emlékezetes helyszínét, a Szerapeumot kereshetjük fel, amely egy föld alatti alagútrendszer, és ahol az Apis-bikák, azaz a szent állatok temetkezési helyei találhatók. A hatalmas, több tíz tonnás gránit szarkofágokkal teli, félhomályos tér szinte misztikus hangulatot áraszt.

A régészeti területet elhagyva a délutáni órákban Kairó belvárosa felé vesszük az irányt. A közel 26 milliós metropolisz lüktetése azonnal magával ragad: a forgalmas sugárutak, a folyamatosan hömpölygő autóáradat és az utcákon áramló tömeg sajátos, semmihez sem hasonlítható hangulatot teremt. Az építészet különleges elegye tárul elénk: a gyarmati korszak elegáns, európai ihletésű palotái és bérházai mellett modern, sokszor nyers betonfelületek és kaotikusan emelkedő lakóépületek rajzolják ki a város sziluettjét. A Nílus hídjain áthaladva feltárul előttünk a folyó lenyűgöző panorámája, amely felett gyakran szmogréteg lebeg – sajátos, fátyolos fénybe burkolva a várost. A nyüzsgés, a zaj, a színek és az illatok intenzív kavalkádja egyszerre kihívás és élmény: Kairó ebben a formájában mutatja meg valódi arcát.

Az esti órákban érkezünk meg a Sphinx repülőtérre, ahol a szükséges biztonsági ellenőrzéseket és check-in folyamatokat követően készülünk a beszállásra, majd a késő esti órákban induló járatunkkal Budapestre utazunk, ahová valamivel éjfél után érkezünk meg.

Nem csupán emlékekkel térünk haza, hanem egy mélyebb megértéssel is gazdagodunk. Az ókori Egyiptom világa nem egyszerűen látványként marad meg bennünk, hanem valódi tapasztalattá válik. Az élmények a hazatérést követően állnak össze egységes képpé, és ekkor válik igazán érzékelhetővé az út súlya és értéke.

Megjegyzés: A gondos szervezésünk ellenére a programok megvalósulásának sorrendje a helyi viszonyok függvényében változhat, egyes programok esetleg el is maradhatnak.

Szerzői jogi védelem:
A programleírás és a felhasznált saját fotók a Pannonia Travel (Pannonia Humana Kft.) szellemi tulajdonát képezik. Bármilyen engedély nélküli felhasználásuk – beleértve a másolást, átdolgozást, terjesztést vagy kereskedelmi célú alkalmazást – jogi következményeket von maga után.

Audiós eszköz: Útjaink során audios eszközt használunk annak érdekében, hogy idegenvezetőink szélesebb körű tájékoztatást tudjanak adni vendégeink számára, akár séta közben is. A készülékek használatával kapcsolatban idegenvezetőink mindig részletes tájékoztatást nyújtanak. A szerződés aláírásával az utazók vállalják, hogy az audiós eszközök elvesztése vagy súlyos megrongálódása esetén 25.000 Ft/db, esztétikai sérülések esetén pedig 10.000 Ft kötbér díjat szükséges megtéríteniük.

AZ UTAZÁS IDŐPONTJA

Találkozás: 

2026. október 29., 13:30-kor

Utazás a WizzAir közvetlen menetrendszerinti járataival:

  • 15:50–20:15 Repülés: Budapest → Kairó Járat: W6 2307
  • 21:55–00:30 Repülés: Kairó → Budapest Járat: W6 2308

Hazaérkezés: 

2026. november 4.,00:30-kor

Poggyász információ:

*A részvételi díjban szereplő 40×30×20 cm és maximum 10 kg súlyú kis kézipoggyász díjmentesen felvihető az utastérbe, azonban az utasnak az előtte található ülés alatt kell elhelyeznie.

**WIZZ Priority információ:

Ha WIZZ Priority kézipoggyászt és elsőbbségi beszállás szolgáltatást vásárol, a fedélzetre felvihető maximum 40×30×20 cm méretű és 10 kg súlyú kis kézipoggyász mellett magával vihet még a fedélzetre 1 db maximum 55x40x23 cm nagyságú és maximum 10 kg súlyú kézipoggyászt is (kivéve, ha operatív okokból kifolyólag ez nem megoldható). Kijelölt elsőbbségi utasfelvételi pult és elsőbbségi beszállás!

***20 kg-os feladható poggyász információ: a program jobb megvalósíthatósága érekében nem választható.

****A szerződés aláírásával az utazók vállalják, az eszközök elvesztése vagy súlyos megrongálódása esetén, a 25.000 Ft-os kötbér megfizetését. 

AKTUÁLIS EGYIPTOMI BEUTAZÁSI FELTÉTELEK:

https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/egyiptom