Pannonia                          Program- és Utazási Iroda
Kultúrában utazunk

ZEISLER HELÉNA IDEGENVEZETŐNK ÉS ELŐADÁSAI 

ZEISLER HELÉNA

Heléna lendületével, szenvedélyével, melegszívűségével  kicsit önmaga is olyan, mint az általa imádott Olaszország. Mindegy, hogy kávét iszunk,  pizzát eszünk vele, vagy az olasz forgalomban tanít minket gyalogosan közlekedni, esetleg épp Nápolyról vagy Rómáról mesél nekünk, egyszerűen átragad ránk az a mély élet- és emberszeretet, ami belőle árad. Itáliai útjainkat nem csak ezzel az energikusságával teszi különlegessé, hanem annak a hihetetlen tudásnak az átadásával is, amelyet egyrészt Olaszország iránti kíváncsiságából adódó tudásszomjának köszönhetően, másrészt teológiai képzettsége révén szerzett.


HELÉNA ÁLTAL TARTOTT ONLINE ELŐADÁSOK 

RÓMAI CSÁSZÁROK ÉS MÁRAI NYOMÁBAN A NÁPOLYI-ÖBÖLBEN

2020. december 12. (szombat)​  19:30

Nápoly városa híresen hírhedt a száguldozó motorosokról, a káoszról, az utcán táskát áruló menekültekről, a zajról. Nápoly nagyon megosztó, lehet nem szeretni is, ahogy Szabó Magdának egyik útja során oly kevés jutott Nápolyból, hogy ő például nem tudta a szívébe zárni, ugyanakkor a város környéke, a történelem és a természet bája lenyűgözte. Ha a kakofónia és a száradó ruhák mögé nézünk, meglátjuk azt a gazdagságot, amely felemelte a legérdekesebb itáliai városok sorába. A világ egyik legszebb tengerparti útja, az egyik legfinomabb citromlikőr, a fagylalt, a kávé, a méltán híres pizza, a forró csészében kínált kávé, mind mind a szívünkben élnek tovább ha ellátogatunk a déli területek, a Mezzogiorno hazájába. Tegyünk együtt egy rövid, de megkapó képzeletbeli kirándulást a napfényes nápolyi öbölbe.


RÓMA KÜLÖNLEGES HELYEI ÉS TEMPLOMAI

2020. december 19. (szombat)19:30

Róma városa a pogány, többistenhívő, hatalmas Római Birodalom központja volt, majd a birodalom bukása után a katolicizmus központja lett. Róma városában több, mint nyolcszáz templom található. Akár több hónap is kevés lenne végig látogatni mindet. Ha pár napra Rómába utazunk, megpróbálhatjuk a legismertebb templomokat, szentélyeket megtekinteni, de mi van az építészeti különlegességekkel, azokkal, amelyek egy egy híres szent ereklyéit őrzik, vagy akár Krisztus lábnyomát? Az előadás alkalmával az idegenvezetőnk ezen helyszínek bemutatására tesz kísérletet.


MILÁNÓ ÉS ITÁLIA LEGSZEBB TÓVIDÉKE

2021. január. 9. (szombat) 19:30

Milánó Itália egyik legnagyobb városa. Méltán nevezhetjük metropolisznak. Ha valaki csak a központi pályaudvarra és környékére látogat el, vagy elszalad a Dóm térre, onnan a passzázson keresztül elsétál a Scalaba és gyorsan bevásárol Berlusconi áruházában, semmit nem érzékel a város igazi lüktetéséből. Milánó rengeteg apró titkot őriz a múltból, a Sforza családról, Leonardo da Vinci felfutó karrierjéről, a foci világáról, a város alatt végig futó hatalmas csatornarendszerről. És ha kifürkésztük Milánó “összes” titkát és csendre vágyunk, elég csak egy keveset autózni ahhoz, hogy Európa legszebb tóvidéke táruljon elénk, amelyet évente több millióan látogatnak meg. 


MESÉS UMBRIA - PERUGIA, ASSISI ÉS NORCIA

2021. február 5. (péntek)​ 19:30 

Egy óriási, kopár, olasz stílusú hegy oldalában húzódik meg, mintegy rémülten, felfelé me-nekvés közben leroskadva, a város. Amint az ember ránéz, nincs egy háza sem, ami ne volna sokszáz éves.", írja Szerb Antal Umbriáról. Ès valóban.Umbria minden szegletéből visszaköszön a közèpkor. Umbria "fővárosa" Perugia a legèdesebb örömöket kínálja csokoládèjával,közben tátott szájjal tèvedhetünk be a több száz èves sikátorokba,ahol szinte megállt az idő. Ha békère vágyunk, kalandozzunk Assisi hegytetőn álló városkájában,ahol a gazdag Ferencből a világ legszelídebb szentje lett. Vagy a hegyeken átvágva jussunk el Norciába,Szent Benedek öröksègèhez.Valami van Umbriában a levegőben.Valami vègtelen nyugalom, valami ami miatt folyton visszavágyunk...

VULKÁNOK ÉS SZIGETEK FÖLDJÉN: LIPARI-SZIGETEK

2021. február 11. (csütörtök) 19:30

Szicíliához szorosan kapcsolódik a Lipari-szigetek térsége. A tenger mélyén születő vulkánok, az Etna és a Vezúv kistestvérei teszik a tájat különlegessé és ezzel együtt félelmetessé. A természet több évszázados munkája, az őslakosok kézművessége, földművelése nyomot hagyott a Lipari-szigeteki kultúrán, az embereken. Idegenvezetőnk kalauzolásával a mindennapi gondokat magunk mögött hagyva gondolatban kompra pattanunk Milazzoban, hajót bérelünk és a szigetvilág hét tagja között lavírozunk, különleges édes Marsala bort kóstolunk, rendelünk egy pane cunzatut egy parti étteremben és elmerülünk a tenger kékjének ötven árnyalatában. 

VELENCEI KARNEVÁL - A MASZKVISELÉS NEM ÚJKELETŰ SZOKÁS

2021. február 15. (hétfő) 19:30

Carne levare,azaz a hús elhagyása. A Velencei köztársaság fényűzèse,az értèkes kereskedelmi kapcsolatok és a vízen úszó paloták mind-mind kevésnek bizonyultak Velence hírnevènek az öregbítèséhez.Tagadhatatlan,hogy az első szó,ami eszünkbe jut Velencèről,az nem más,mint a nagyböjtöt megelőző időszak a karnevál időszaka. Évszázados hagyományok ódon díszletek között èlednek újjá Velence szűk sikátoraiban és Európa "legszebb szalonjában" a Szent Márk tèren. Ebbe a különleges forgatagba próbálunk betekintèst nyerni ezzel a karneváli előadással.


Szellemi termék védelme: A fenti programleírás a Pannonia Travel (Pannonia Humana Kft.) szellemi terméke és tulajdona. Annak engedély nélküli részleges vagy teljes másolása, terjesztése, kereskedelmi célra történő felhasználása jogszabályba ütközik és jogi intézkedéseket von maga után.