Pannonia                          Program- és Utazási Iroda
Kultúrában utazunk

PÜNKÖSD RÓMÁBAN ÉS A VATIKÁNBAN

IDŐUTAZÁS AZ ÖRÖK VÁROSBAN

A VILÁGHÍRŰ TORLONIA GYŰJTEMÉNY MEGTEKINTÉSÉVEL

Róma - a közel három évezredes történelméből táplálkozó, antik és élettől duzzadó város - teljes felfedezéséhez sokak szerint egy egész élet is kevés. Megismerni, kiismerni, és éppúgy megunni is lehetetlen. Akár első alkalommal, akár elbűvölt visszatérőként sokadszorra járunk az olasz fővárosban, ez a négy teljes nap nagyszerű alkalom arra, hogy szakavatott vezetővel bejárjuk a világhírű klasszikusokat, vagy igazi kuriózumok nyomába eredjünk. Az első rangú múzeumok állandó kiállításai mellett most a Torlonia gyűjteményt, mint a világ legjelentősebb magántulajdonú ókori szoborgyűjteményét is megtekinthetjük. További ámulatba ejtő szépségű nevezetességek, templomok és terek felkeresése mellett megmártózunk a hamisítatlan római hangulatban is; nagy élmény az ízes olasz konyha, egy vacsora a Trastevere egyik vendéglőjében, a zamatos kávé egy napos teraszon, a dallamos nyelv, egy beszélgetés a hömpölygő Tiberis partján, vagy egy kedvünk szerinti kellemes séta az évezredes múlt és pezsgő jelen káprázatos együttéléséből megszülető Örök városban.

Forrás: Nimrod Oren / Pixabay
Forrás: Nimrod Oren / Pixabay
Forrás: Cristina Gottardi / Unsplash
Forrás: Cristina Gottardi / Unsplash
Forrás: Nicole Reyes / Unsplash
Forrás: Nicole Reyes / Unsplash

1. nap: Járatunk menetrend szerint, délelőtt indul a Liszt Ferenc Repülőtérről, és a kora reggeli órákban érkezünk meg a Fiumicino Repülőtérre. Bérelt buszunkkal a hírhedt E.U.R. városrészen keresztül, majd az ókorból fennmaradó helyszíneket érintve, mintegy panoráma transzferrel érkezünk meg Róma központi pályaudvaránál, a Termininél fekvő szállodánkba. A csomagok megőrzéséről gondoskodva máris felkerekedünk, hogy felfedezzük a várost.

Déltől a Pünkösdvasárnaphoz kapcsolódó programot ajánlunk az utazók figyelmébe. Amennyiben a forgalom és a várhatóan nagy érdeklődés mellett a biztonsági ellenőrzések is lehetővé teszik, akkor a Szent Péter Bazilikában kezdődő ünnepi Szentmise után, a Bazilika előtti téren részesülhetnek Ferenc pápa pünkösdi áldásában.

A környéken elköltött rövidebb ebédidőnket követően, a nap másik felében folytatjuk közös sétánkat az Angyalvár, Sant’ Angelo híd (Angyalhíd), Tiberis érintésével, hogy további ízelítőt kapjunk az Örök város antik, középkori, reneszánsz, barokk és századfordulós nevezetességeiből is, olyan világhírű helyszíneket keresve fel, mint a Piazza Navona (tér) és díszkútjai, a Pantheon és a mögötte található, Róma egyetlen gótikus temploma, a Santa Maria in Minerva-t és Trevi-kutat. Sétánk során lépten-nyomon Bernini és Michelangelo szobrokkal találjuk szembe magunkat. Szabad időnkben egyénileg költhetjük el vacsoránkat a hangulatos helyi vendéglők egyikében, megkóstolva a méltán népszerű olasz konyha remekeit, kiváló borok kíséretében. A szabad program után idegenvezetőnkkel együtt térünk vissza a szállodánkba, ahol a gyors bejelentkezésünket követően átadhatjuk magunkat a jól megérdemelt pihenésnek.

2. nap: A közös reggelit követően az olasz főváros számos nevezetességét keressük fel. Először a Santa Maria Maggiore, azaz Szűz Máriáról elnevezett legnagyobb római templomba érkezünk meg. Sétánk következő részében a Triton-kút mentén érünk a Spanyol lépcsőhöz, ahol rövidebb szabadidőnket tölthetjük el. Innen a Parlament alsó házához, a Miniszteri Palotához, és a Marcus Aurelius-oszlophoz jutunk el. Sétánk következő állomásaként a románkori, ám igen bájos Santa Maria in Cosmedin-templomot és az előterében található - a többszörös Oscar-díjas fekete-fehér filmből, a Római Vakációból, bizonyára sokunk számára ismerős - ókori kőarcot, a Bocca della Veritàt, vagyis az Igazság száját keressük fel. Átsétálunk a Tevere nyugati oldalára, a romantikus hangulatú Trasteverére, amelynek szó szerinti jelentése is: „a Tiberisen túl”. Rövid közös sétát követően a városrészre jellemző kedves, meghitt Trattoriák egyikében költhetjük el vacsoránkat. Programunk végén idegenvezetőnkkel együtt vagy önállóan térhetünk vissza a hotelünkbe.

3. nap: A reggeli után, a délelőtti és kora délutáni órákban félnapos fakultatív program keretén belül, remek lehetőség nyílik, hogy a Rómában élő helyi idegenvezetőnkkel látogatást tegyünk a Vatikáni Múzeumokba és a Szent Péter Bazilikába. Sétánk során olyan felbecsülhetetlen értékű mesterműveket csodálhatunk meg, mint például a Belvederei torzó, a Laokoón-csoport, a Stanzákat Raffaello és a Sixtus-kapolnát Michalengelo freskóival. A múzeumlátogatást követően szintén helyi vezetőnkkel lépünk be a Szent Péter sírja fölé emelt, 60.000 hívő befogadására alkalmas Szent Péter Bazilikába. A római katolikus egyház első számú szentélye, a világ második legnagyobb keresztény temploma olyan művészóriások ihletett álmaiból jött létre, mint Bramante és Michelangelo. A templomba belépve az alázat lesz úrrá rajtunk. A Pieta láttán megértjük Giorgio Vasarit, aki azt írta barátjáról: „Michelangelo azért jött a világra, hogy Isten példát mutasson általa művészeinknek…”.
Az ámulatba ejtő művészeti alkotásokat megtekintve szinte fájó szívvel lépünk ki a szintén lenyűgöző Szent Péter térre. A tér Bernini azon ötlete alapján nyerte el mai formáját, hogy megépítésekor kövessék az alapjául szolgáló Néró és Caligula cirkuszának kör alakját. A rövidebb ebédidőt követően, gyalogosan és metró segítségével látogatunk el a Laterani Bazilikába, amely szintén a Róma történelmi központ világörökségi helyszín része, majd a Szent Lépcsőt (Sancta Scala) tekintjük meg. A hagyomány úgy tartja, hogy ezen a 28 lépcsőn ment fel Jézus Pilátushoz, mielőtt elítélte volna a nép, innen kapta a nevét.

Közös városnézésünk után ismét a jól megérdemelt szabadidőnket tölthetjük, újabb ízelítőt véve az olasz konyha kiválóságaiból, melyet követően idegenvezetőnkkel együtt vagy - a már jól ismert útvonalakon - önállóan térhetünk vissza a szállodánkba.

4. nap: A reggelit és a szállodai kijelentkezést követően a poggyászainkat megőrzésre továbbra is a szállodánkban hagyjuk. A délelőttre és koradélutánra újabb izgalmas fakultatív programokat kínálunk, már ismerős helyi idegenvezetőnk vezetésével. Elsőként az antik Róma világát fedezhetjük fel, bejárva a Colosseum-ot, megtekintve a Császári diadalíveket, a Palatinus dombot, Traianus fórumát-, vásárcsarnokát- és győzelmi oszlopát. A Capitolium domb-ról megtekintjük a Forum Romanum-ot és megállunk a Capitoliumi farkas (Romolus és Remus) szobor alatt és sétánk közben szemügyre vesszük, és ítéletet mondunk az esztétikailag megosztó, Victor Emanuel emlékmű felett, amely mérete alapján biztosan méltó arra, hogy Olaszország első királyának emlékéül szolgáljon.

Ezt követően szabadidőnket tölthetjük. A művészet rajongóinak további fakultatív lehetőséget kínálva a Capitóliumi múzeumokat keressük fel, amelynek új szárnyában, a Palazzo Caffarelliben helyi idegenvezetőnk tárlatvezetésével fedezzük fel a március végén megnyíló világhírű Torlonia gyűjteményt, amely a világ legjelentősebb magántulajdonú ókori szoborgyűjteménye. Az időszakos kiállítás rangját tovább emeli, hogy a gyűjtemény 70 éve nem volt megtekinthető a nagyközönség számára. A tárlatvezetést követő szabadidőnkben kedvünkre tovább gyönyörködhetünk a műkincsekben, de egy kései ízletes ebéd elfogyasztására, akár vásárlásra is maradhat idő a találkozónkig. Megfelelő igény és rendelkezésre álló idő esetén a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikát is meglátogathatják idegenvezetőnkkel. Kora este közösen vagy egyénileg térhetünk vissza szállodánkba, hogy a csomagjainkat magunkhoz véve bérelt reptéri transzferbuszunkra szálljunk. Útközben rövid fotószünet erejéig a Cestius piramist tekintjük meg, majd búcsút intve Rómától elindulunk a repülőtérre. A késő esti órákban menetrend szerinti járatunkkal hazaindulunk, és éjféltájt érkezünk vissza a Liszt Ferenc Repülőtére.

A feltüntetett városnézések és a fakultatív programok mellett lehetőség nyílik egyéni városnéző sétákat tenni, így mindenki kedve szerint állíthatja össze római programját, és egyéni tervei szerint használhatja fel szabadidejét.

A programok megvalósulásának sorrendje a helyi viszonyok függvényében változhat, egyes elemei el is maradhatnak például a templomok ünnepi nyitva tartása miatt.

Az utazás időpontja: 2020. május 31-június 3. (vasárnap-szerda)      

           

Menetrend:

  • Indulás: 2020.05.31. 7:25-9:15 Budapest - Terminal 2B, Érkezés: Roma Fiumicino - Terminal 2, Járatszám: W6 2339,
  • Visszaindulás: 2020.06.03. 22:10-23:55 Roma Fiumicino - Terminal 2, Érkezés: Budapest - Terminal 2B, Járatszám: W6 2342.

Találkozás: 2 órával a járat indulása előtt


Törzsutas részvételi díj: 119.900 Ft/fő           Részvételi díj: 124.900 Ft/fő

A részvételi díjak minden esetben az aktuális WizzAir repülőjegy díjszabások függvényében változhatnak.​

A részvételi díj tartalmazza:

  • repülőjegyet,
  • 1 db a fedélzetre felvihető 40 × 30 × 20 cm (maximum 10 kg súlyú) kis kézipoggyászt*,
  • repülőtéri illetékeket,
  • légkondicionált autóbuszt a transzferekhez,
  • 3 éjszakai szállást két- és háromágyas, fürdőszobás 3*-os szállodai szobában, Róma belvárosában a Termini közelében,
  • bővített kontinentális reggelit a szállodában,
  • a csoporttal együtt utazó olaszul is beszélő magyar idegenvezetőt,
  • ingyenes Róma térképet,
  • a szervezés díját.


Kötelezően külön fizetendő díj az irodában:

  • ügyfél adminisztrációs díj: 2.000 Ft/fő – törzsutasaink által nem fizetendő (közvetlenül az irodánknál történő jelentkezés esetén),
  • 2 % kötelező útlemondási biztosítás,
  • egyágyas felár: 27.000 Ft.


Kötelezően az út során fizetendő díj:

  • buszos transzferek behajtási engedélye, idegenforgalmi adó: 40 €/fő, amely az idegenvezetőnek fizetendő. A díjak időközben változhatnak.


A részvételi díjon felül az irodában választhatóan fizetendő díjak:

  • Feladható maximum 20 kg súlyú poggyász: jelenleg 24.000 Ft/fő (oda-vissza útra),
  • WIZZ Priority szolgáltatás: 17.000 Ft/fő (oda-vissza útra)**,
  • Az utazás időpontjára érvényes repülős baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás: 2.800 Ft/fő, 70 év és a felett 4.200 Ft/fő


A választható fakultatív programok díjainak irodánkban és a helyszínen fizetendő részei:

Vatikán Múzeum és Szent Péter Bazilika félnapos fakultatív program kb. 3,5 órás helyi idegenvezetéssel (minimum 15 fő esetén):

  • Az irodában fizetendő: 6.000 Ft/fő, amely tartalmazza a szervezés díjat.
  • A helyszínen az idegenvezetőnek fizetendő: 40 €/fő, amely tartalmazza a helyi idegenvezetést, az audiós eszköz bérlését, a Vatikán Múzeum belépődíját, a csoportos foglalási díjat és az ingyenes belépést a Szent Péter Bazilikába.


Antik Róma félnapos fakultatív program kb. 3,5 órás helyi idegenvezetéssel (minimum 15 fő esetén):

  • Az irodában fizetendő: 6.000 Ft/fő, amely tartalmazza a szervezés díjat.
  • A helyszínen az idegenvezetőnek fizetendő: 30 €/fő, amely tartalmazza a helyi idegenvezetést, az audiós eszköz bérlését, a Colosseum belépődíját és a foglalási díjat.


Torlonia gyűjtemény megtekintése fakultatív program kb. 1,5 órás helyi idegenvezetéssel (minimum 10 fő esetén):

  • Az irodában fizetendő: 3.000 Ft/fő, amely tartalmazza a szervezés díjat.
  • A helyszínen az idegenvezetőnek fizetendő: 30 €/fő, amely tartalmazza a helyi idegenvezetést, az audiós eszköz bérlését, a Torlonia gyűjtemény belépődíját és a foglalási díjat.

A fakultatív programok feltüntetett díjai minimum 15 fő részvétele esetén érvényesek. 15 fő alatt a díjak arányosan emelkednek

A tömegközlekedés használata feltétele a csoport római közlekedésének, de a hotel központi elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy 6-8 darab vonaljeggyel megvalósuljanak a tervezett programok.

Az előzetesen történő foglalások érdekében a fenti fakultatív programokra, az irodában történő jelentkezéssel, az utazás során fizetendő díjak megtérítését is vállalni kell. A díjak az az út során az idegenvezetőnek fizetendők, amelyek időközben változhatnak.


*Poggyászinformáció:

A részvételi díjban szereplő 40 × 30 × 20 cm és maximum 10 kg súlyú kis kézipoggyász díjmentesen felvihető az utastérbe, azonban az utasnak az előtte található ülés alatt kell elhelyeznie.

**WIZZ Priority információ:

Ha WIZZ Priority szolgáltatást vásárol, a fedélzetre felvihető 40 × 30 × 20 cm (maximum 10 kg súlyú) kis kézipoggyász mellett magával vihet még a fedélzetre 1 db maximum 55 x 40 x 23 cm nagyságú és maximum 10 kg súlyú kézipoggyászt is (kivéve, ha operatív okokból kifolyólag ez nem megoldható). Kijelölt elsőbbségi utasfelvételi pult és elsőbbségi beszállás!



Vevőtájékoztató:

Online ügyintézés

A szerződéskötés érdekében nem szükséges befáradnia irodánkba, kényelmesen otthonról is intézheti a foglalással kapcsolatos teendőket.

A bejelentkezését és az adatok elküldését az info@pannoniatravel.hu e-mail címen vagy az alábbi linkre kattintva teheti meg: http://pannoniatravel.hu/jelentkezes

Az utazás megkezdéséhez utazási szerződés megkötésére van szükség. Kérjük, hogy ennek érdekében a következő adatokat küldjék el részünkre: több megadott időpont és program esetén az utazás pontos időpontja és program megnevezése, a szerződő fél neve, állandó lakcíme, mobiltelefonszáma, utastársak neve, születési dátumok, felszállás helye.

A bejelentkezést követően elküldjük Önnek a visszaigazolást e-mailben, melyben megadjuk a foglalással kapcsolatos teendőket, fizetendő díjakat, fizetési határidőket és az utaláshoz szükséges adatokat. Felhívjuk figyelmét, hogy a fizetendő díjakat a visszaigazolást követő két munkanapon belül szükséges rendezni. A visszaigazolásban szereplő díjakat rendezheti átutalással vagy banki befizetéssel. Az összeg beérkezését követően elküldjük a számlát és az utazási szerződést, melyet kérjük, aláírva küldjön vissza számunkra.


Személyes ügyintézés: A személyes ügyintézés átmenetileg szünetel.

Telefonos ügyintézés*: Útjainkról a +3630/592-6107 telefonszámon is érdeklődhet a lenti nyitvatartási időben.

Nyitva tartás: keddtől – csütörtökig 12.00 és 18.00 között

*A telefonos ügyintézés átmenetileg szünetel.


Weboldal cím: www.pannoniatravel.hu

Bankszámla adatok: HUF számla 10404065-50526968-72661005 (K&H)

Engedélyszám: U001537

Irodánk a MUISZ (Magyar Utazási Irodák Szövetsége) tagja

ÁSZF – utazási feltételek: http://pannoniatravel.hu/aszf---utazasi-feltetelek