Pannonia                          Program- és Utazási Iroda
Kultúrában utazunk

RIJEKAI KARNEVÁL – TRIESZT

Az Adria két nagy kikötővárosába hívjuk utasainkat a farsang utolsó hétvégéjén. Az első nap Trieszt óvárosát és kikötőjét járjuk be, majd másnap közösen búcsúztatjuk a telet Rijekában egy fergeteges karnevál keretében.

1.nap:

Kora reggeli indulásunkat követően rövid pihenőket tartva (természetesen nem maradhat ki a közkedvelt fánkos hely Trojanéban) utazunk Nagykanizsa, Maribor és Ljubljana útvonalon át az olaszországi Triesztbe, mely hazánkhoz legközelebb fekvő fontos kikötőváros Észak-Olaszországban az Adria és Szlovénia között. Püspöki székhely, illetve itt van a központja a híres magyar vonatkozású Illycaffé vállalkozásnak, a Generali Biztosítónak és a Lloyd hajózási társaságnak. 1918-ig a Monarchia része volt, az akkori építészeti stílusra utalnak a tengerparton és a városban sorakozó épületek homlokzatai. Rövid sétával mindenből kaphatunk egy kis ízelítőt, amit egy nyüzsgő olasz várostól várhatunk: római színház, diadalív, hatalmas terek, bevásárló utca,  kávézók, teraszok,  tengerparti korzó. Barangolunk az óvárosban, a tengerparti sétányon, majd megkóstolhatjuk az itt igen népszerű piadinát (lepénykenyér), amit sokféle sós és édes töltelékkel árulnak az utcán és az erre szakosodott bárokban.

Ezt követően Horvátország felé vesszük az irányt, és kora este a kellemes hangulatú egykori olasz (Cittanova), de Novigrad néven ismert tengerparti városkába érkezünk. A tengerpart közelében, sűrű fenyőerdő ölelésében található szállodánkban elfoglaljuk szobáinkat és némi felfrissülést követően elfogyasztjuk svédasztalos vacsoránkat.

2.nap:

Svédasztalos reggelink elfogyasztását követően keresztül utazunk az Isztrián, majd Abbázia érintésével a legnagyobb horvát kikötővárosba, Rijekaba, az egykori Fiumeba érkezünk. A 19-20. század fordulóján, az osztrák-magyar monarchia idején élte igazi virágkorát. Ezt a napunkat itt töltjük el. Az itt tartózkodásunk ideje alatt végig sétálunk a Korzón, ami a város főutcája, nem csak a helybéliek, hanem a turisták kedvelt találkozóhelye. Sokaknak itt kezdődik a napjuk és itt is végződik. A kávézókban, éttermekben mindig nyüzsgő az élet, akár nyár, akár tél van. Egymást érik a 19. század második felében épült szecessziós épületek, melyek vagy szállodák, vagy hivatalok. A szecessziós Óratorony végső alakját IV. Károly idejében nyerte el. Homlokzatán a kétfejű sas szimbolizálja a császári időket. Az Óratorony alatt áthaladva érjük el a Szent Vitus Székesegyházat, ami a város egyetlen barokk temploma a 17. század első feléből.

Délben indul végig a város főutcáján a karneváli parádé. Az első Rijekai karnevál 1982-ben volt, mely mostanra az ország legnagyobb farsangi karneváljává vált. „Soha ne add fel” – ez a mottója, mely összegzi mindazt, amit ez a karnevál képvisel. A város 1995. óta az Európai Farsangi Városok Szövetségének teljes jogú tagja, és Európa 500 legfontosabb eseményének a listáján szerepel. A menet a város főutcáján halad végig, a fő színpad a Városháza előtt található.
Szabad időnkben lehetőségünk lesz a karnevál forgatagában elvegyülni, nézni a díszes ruhákba öltözött felvonulókat, akikkel nem csak a főúton, hanem a mellékutcákban is találkozhatunk.

Késő délután indulunk hazafelé Károlyváros, Zágráb és Nagykanizsa érintésével az éjszakai órákban érkezünk vissza Budapestre.


Megjegyzés: a programok megvalósulásának sorrendje a helyi viszonyok függvényében változhat.


Az utazás időpontja:

2019. március 2-3. (szombat-vasárnap)

Indulás:

  • 6:00 Blaha Lujza tér (Europeum Hotel melletti buszöböl)
  • 6:15 Batthyány tér 1-el szemközti villamospálya melletti buszöböl

Kérjük, hogy 15 perccel az indulási időpont előtt érkezzenek a fenti indulási helyszínre.


Vidéki felszállási lehetőségek:

  • Budaörsi pihenő, M1/M7 autópálya, MOL (volt Agip) benzinkút, 10 km,
  • Fehérvári pihenő, M7 autópálya, Shell benzinkút, 60 km,
  • Siófok, M7-es autópálya, 65-ös út lehajtója, Tesco áruház parkolója,
  • Balatonlellei pihenőhely, M7 autópálya MOL benzinkút, 138 km,
  • Nagykanizsa, M.Petrol benzinkút régi 7-es út és 74-es út kereszteződése (körforgalom) Vásárhelyi út 1.


Érkezés: az éjszakai órákban 23.30 óra körül


Törzsutas részvételi díj: 29.990 Ft/fő      Részvételi díj: 31.500 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • az autóbuszos utazást újszerű és megbízható felsőkategóriás autóbusszal,
  • a magyar nyelvű idegenvezetést és csoportkísérést,
  • szállást 3 csillagos szállodában,
  • a büféreggelit és a svédasztalos vacsorát ásványvíz, üdítő, bor- vagy sörfogyasztással,
  • a szervezés díját.


Kötelezően külön fizetendő:

  • ügyfél adminisztrációs díj: 1.200 Ft/fő – törzsutasaink által nem fizetendő (közvetlenül az irodánknál történő jelentkezés esetén),
  • 1,8 % kötelező útlemondási biztosítás,
  • egyágyas felár: 6.500 Ft
  • parkolási díj: 8 €, a buszon az idegenvezetőnek fizetendő.

A belépődíjak tartalmazzák az időpontfoglalás és a parkolás díjait is. A díjak az idegenvezetőnek fizetendők, amelyek összege időközben változhat.

Választhatóan fizetendő díjak:

  • Baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás: 80 év alatt 1.000 Ft/fő/2 nap; 18 év alatt: 500 Ft/fő/2 nap, amely az irodában fizetendő.


Örömmel várjuk jelentkezésüket!

Üdvözlettel,

Pannonia Program- és Utazási Iroda csapata

           „Kultúrában utazunk!”


Vevőtájékoztató:

A bejelentkezését és az adatok elküldését az info@pannoniatravel.hu e-mail címen teheti meg. A személyes ügyintézés érdekében a Flórián udvari irodánkban (1033 Budapest, Polgár u. 8-10. „E” épület, első emelet) várjuk hétfőtől péntekig 12.00 és 18.00 óra közötti nyitvatartási időben.

Az utazás megkezdéséhez utazási szerződés megkötésére van szükség. Kérjük, hogy ennek érdekében a következő adatok küldjék el részünkre: több megadott időpont és program esetén az utazás pontos időpontja és program megnevezése, a szerződő fél neve, állandó lakcíme, mobiltelefonszáma, utastársak neve, születési dátumok, felszállás helye.

Útjainkról a +3630/592-6107 telefonszámon is érdeklődhet a fenti nyitvatartási időben.