Pannonia                          Program- és Utazási Iroda
Kultúrában utazunk

KORA ŐSZ RÓMÁBAN ÉS A VATIKÁNBAN

repülős városlátogatás az Örök városban

Róma - a közel három évezredes történelméből táplálkozó, antik és élettől duzzadó város - teljes felfedezéséhez sokak szerint egy egész élet is kevés. Megismerni, kiismerni, és éppúgy megunni is lehetetlen. Akár első alkalommal, akár elbűvölt visszatérőként sokadszorra járunk az olasz fővárosban, ez a négynapos út nagyszerű alkalom arra, hogy szakavatott vezetővel bejárjuk a világhírű klasszikusokat, vagy igazi kuriózumok nyomába eredjünk. Az első rangú múzeumok, ámulatba ejtő szépségű nevezetességek, templomok és terek megtekintése mellett megmártózunk a hamisítatlan római hangulatban is; nagy élmény az ízes olasz konyha, a dallamos nyelv, a zamatos kávé egy napos teraszon, beszélgetés a hömpölygő Tiberis partján, egy kedvünk szerinti kellemes séta az évezredes múlt és pezsgő jelen káprázatos együttéléséből megszülető Örök városban.

1. nap: Járatunk menetrend szerint, délelőtt indul a Liszt Ferenc Repülőtérről, a kora délutáni órákban érkezünk meg a Fiumicino Repülőtérre. A csomagfelvételt követően bérelt buszunkkal az E.U.R. városrészen keresztül érkezünk meg Rómába, a központi fekvésű szállodánkba. A szobák elfoglalását és a rövid pihenőt követően máris felkerekedünk, hogy ízelítőt kapjunk az Örök város antik, középkori, barokk és századfordulós nevezetességeiből, olyan világhírű helyszíneket keresve fel, mint a Spanyol lépcső, Trevi-kút, Parlament alsó háza, Miniszteri Palota, Pantheon, Piazza Navona tér és díszkútjai. Szabad időnkben egyénileg költhetjük el vacsoránkat a hangulatos helyi trattoriák egyikében, megkóstolva a méltán népszerű olasz konyha remekeit, kiváló borok kíséretében. A szabad program után idegenvezetőnkkel együtt vagy önállóan térhetünk vissza a szállodánkba.

2. nap: Délelőtt félnapos fakultatív programként helyi idegenvezetőnkkel fedezhetjük fel az antik Róma világát, bejárva a Colosseum, Forum Romanum, Capitolium domb, Palatinus domb területét, útközben megtekintve Michelangelo Mózes szobrát, Trajanus győzelmi oszlopát, és a Császári diadalíveket. A programot követően az olasz főváros további nevezetességeit kereshetjük fel, mint a Victor Emanuel emlékművet, Santa Maria Maggiore templomot vagy a Bocca della Verità-t, vagyis az Igazság száját és a Santa Maria in Cosmedin-templomot. Programunk végén idegenvezetőnkkel együtt vagy - a már jól ismert útvonalakon - önállóan térhetünk vissza a hotelünkbe, illetve délutáni szabadidőnkben egyénileg is felfedezhetjük az „Örök város”-t de megkóstolhatjuk az olasz konyha remekeit is.

3. nap: A délelőtti és koradélutáni órákban félnapos fakultatív program keretén belül, remek lehetőség nyílik arra, hogy Rómában élő művészettörténész helyi idegenvezetőnkkel látogatást tegyünk a Vatikáni Múzeumokba, ahol olyan felbecsülhetetlen értékű mesterműveket csodálhatunk meg, mint a Laokoón-csoport, stanzák és a Sixtus-kapolna. A múzeumlátogatást követően továbbra is szakavatott vezetőnkkel közösen lépünk be a Szent Péter sírja fölé emelt, 60.000 hívő befogadására alkalmas Szent Péter Bazilikába, amely olyan művészóriások ihletett álmaiból jött létre, mint Bramante és Michelangelo. Elsétálunk a lenyűgöző Szent Péter térre, amely Bernini azon ötlete alapján nyerte el mai formáját, hogy megépítésekor kövessék az alapokul szolgáló Néró és Caligula cirkuszának kör alakját. A nap másik felében folytatjuk közös sétánkat: Angyalvár, Sant Angelo híd, Tiberis. Közös sétáink után ismét jól megérdemelt szabadidőnket tölthetjük el újabb ízelítőt véve az olasz konyha kiválóságaiból.

4. nap: A reggelit és a szállodai kijelentkezést követően a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikát látogatjuk meg, majd rövid fotószünet erejéig a Cestius piramist tekintjük meg. Búcsút intve Rómától továbbutazunk a repülőtérre, majd a kora délutáni órákban menetrend szerinti járatunkkal hazaindulunk.

A feltüntetett városnézések és a fakultatív programok mellett lehetőség nyílik egyéni városnéző sétákat tenni, így mindenki kedve szerint állíthatja össze római programját, és egyéni tervei szerint használhatja fel szabadidejét.

A leírásban szereplő programok sorrendjének módosításához való jogot Irodánk fenntartja.

Megjegyzés: a programok megvalósulásának sorrendje a helyi viszonyok függvényében változhat.


Az utazás időpontja: 2019. szeptember 14-17. (szombat-kedd)       

Menetrend:

  • Budapest, Liszt Ferenc repülőtér, Terminal 2B 11:45 – 13:35 Roma Fiumicino - Terminal 2, Járatszám: W6 2339,
  • Roma Fiumicino - Terminal 2, 14:15 – 16:05 Budapest, Liszt Ferenc repülőtér, Terminal 2B, Járatszám: W6 2340.


Találkozás: 2 órával a járat indulása előtt


Törzsutas részvételi díj: 114.900 Ft/fő       Részvételi díj: 119.900 Ft/fő

A megjelölt  részvételi díj, az utazásra történő jelentkezéskor, a mindenkori WizzAir repülőjegy díjszabásának megfelelően kerül megállapításra, így annak összege emelkedhet.

A részvételi díj tartalmazza:

  • repülőjegyet,
  • 1 db a fedélzetre felvihető 40 × 30 × 20 cm (maximum 10 kg súlyú) kis kézipoggyászt*,
  • repülőtéri illetékeket,
  • légkondicionált autóbuszt a transzferekhez,
  • 3 éjszakai szállást két- és háromágyas, fürdőszobás 3*-os szállodai szobában, Róma belvárosában a Termini közelében,
  • bővített kontinentális reggelit a szállodában,
  • a csoporttal együtt utazó olaszul is beszélő magyar idegenvezetőt,
  • ingyenes Róma térképet,
  • a szervezés díját.


Kötelezően külön fizetendő díj az irodában:

  • ügyfél adminisztrációs díj: 1.500 Ft/fő – törzsutasaink által nem fizetendő (közvetlenül az irodánknál történő jelentkezés esetén),
  • 2% kötelező útlemondási biztosítás,
  • egyágyas felár: 27.000 Ft.


Kötelezően az út során fizetendő díj:

  • buszos transzferek behajtási engedélye, idegenforgalmi adó: 40 €/fő, amely az idegenvezetőnek fizetendő. A díjak időközben változhatnak.


A részvételi díjon felül az irodában választhatóan fizetendő díjak:

  • Feladható maximum 20 kg súlyú poggyász: jelenleg 23.000 Ft/fő, mely a Wizz Air mindenkori érvényes díjszabása szerint módosulhat,
  • WIZZ Priority szolgáltatás: 15.000 Ft/fő (oda-vissza útra)**,
  • Baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás: 18 éves kor alatt 1.000 Ft/fő áron, 18-79 év: 2.000 Ft/fő áron, 80 év és a felett 7.000 Ft/fő.


A választható fakultatív programok díjainak irodánkban és a helyszínen fizetendő részei:

Vatikán Múzeum és Szent Péter Bazilika félnapos fakultatív program (min. 12 fő):

  • Az irodában fizetendő: 7.000 Ft/fő, amely tartalmazza a szervezési és ügyintézési díjat
  • A helyszínen az idegenvezetőnek fizetendő: 40 €/fő, amely tartalmazza a helyi idegenvezetést, az audioeszköz bérlését, a Vatikán Múzeum belépődíjat, az ingyenes belépést a Szent Péter Bazilikába és a csoportos foglalási díjat.


Antik Róma félnapos fakultatív program (min.12 fő):

  • Az irodában fizetendő: 7.000 Ft/fő, amely tartalmazza a szervezési és ügyintézési díjat
  • A helyszínen az idegenvezetőnek fizetendő: 30 €/fő, amely tartalmazza a helyi idegenvezetést, az audioeszköz bérlését, a Colosseum belépődíjat és a csoportos foglalási díjat.


A tömegközlekedés használata feltétele a csoport római közlekedésének, de a hotel központi elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy 7-8 darab vonaljeggyel megvalósuljanak a tervezett programok.


Az előzetesen történő foglalások érdekében a fenti fakultatív programokra az irodában történő jelentkezéssel a díjak megtérítését vállalni szükséges. A belépődíjak a foglalási díjakat is tartalmazzák. A díjak a buszon az idegenvezetőnek  fizetendők, amelyek időközben változhatnak.


*Poggyászinformáció:

A részvételi díjban szereplő 40 × 30 × 20 cm és maximum 10 kg súlyú kis kézipoggyász díjmentesen felvihető az utastérbe, azonban az utasnak az előtte található ülés alatt kell elhelyeznie.

**WIZZ Priority információ:

Ha WIZZ Priority szolgáltatást vásárol, magával viheti a fedélzetre az 1 db maximum 55 x 40 x 23 cm nagyságú és maximum 10 kg súlyú kézipoggyászát (kivéve, ha operatív okokból kifolyólag ez nem megoldható), plusz a WIZZ Priority szolgáltatás révén még egy kisméretű táskát is, maximum 40 x 30 x 20 cm méretben (pl.: ridikül, laptop, vagy fotótáska)


Vevőtájékoztató:

A bejelentkezését és az adatok elküldését az info@pannoniatravel.hu e-mail címen vagy az alábbi linkre kattintva teheti meg:

http://pannoniatravel.hu/jelentkezes

Az utazás megkezdéséhez utazási szerződés megkötésére van szükség. Kérjük, hogy ennek érdekében a következő adatokat küldjék el részünkre: több megadott időpont és program esetén az utazás pontos időpontja és program megnevezése, a szerződő fél neve, állandó lakcíme, mobiltelefonszáma, utastársak neve, születési dátumok, felszállás helye.

A bejelentkezést követően elküldjük Önnek a visszaigazolást e-mailben, melyben megadjuk a foglalással kapcsolatos teendőket, fizetendő díjakat, fizetési határidőket és az utaláshoz szükséges adatokat. Felhívjuk figyelmét, hogy a fizetendő díjakat a visszaigazolást követő két munkanapon belül szükséges rendezni.

Online ügyintézés

A szerződéskötés érdekében nem szükséges befáradnia irodánkba, kényelmesen otthonról is intézheti a foglalással kapcsolatos teendőket. A visszaigazolásban szereplő díjakat rendezheti átutalással vagy banki befizetéssel. Az összeg beérkezését követően elküldjük a számlát és az utazási szerződést, melyet kérjük, aláírva küldjön vissza számunkra.

Személyes ügyintézés

Iroda cím: Flórián Udvar 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. „E” épület, első emelet.

Irodánk megközelíthető a Polgár utcai bejáraton felül a Flórián tér felől az OTP bankfiók melletti „A” épület bejáratán keresztül is.

Nyitva tartás: keddtől – csütörtökig 12.00 és 18.00 között

Irodánkban csak készpénzes fizetésre van lehetőség!

Kérjük, a gyorsabb ügyintézés érdekében, szíveskedjen előre időpontot foglalni az irodába e-mailben (info@pannoniatravel.hu) vagy telefonon (+3630/592-6107). Emellett kérjük, küldje el számunkra előzetesen a foglaláshoz szükséges adatokat, hogy elő tudjuk készíteni a foglalását.

Útjainkról a +3630/592-6107 telefonszámon is érdeklődhet a fenti nyitvatartási időben.