Pannonia                          Program- és Utazási Iroda
Kultúrában utazunk

HAJÓKIRÁNDULÁS A DUNAKANYARBAN

ESZTERGOMI TÖRTÉNELMI NAPI PROGRAMOK, AQUASZIGETI FÜRDŐZÉS VAGY BUSZOS KIRÁNDULÁSI LEHETŐSÉG A BÉLAI KASTÉLYHOZ

Ezúttal a Dunakanyar felső kapujába, Magyarország első fővárosába, Esztergomba hívogatjuk vendégeinket az augusztus 20-i hosszú hétvégén. Az út különlegessége, hogy odafelé úton autóbusszal visszaúton hajóról is megcsodálhatjuk a festői Dunakanyart. A dunaparti városban részt vehetünk az Esztergomi Történelmi Napok rendezvényein, megnézhetjük a Vízivárosban a nemrég megnyílt Dzsámit, gyilokjárót, vízemelőszerkezetet kúttal, kávézót, vagy megmártózhatunk az Aquasziget Termál-, Élmény- és Gyógyfürdő medencéiben, vagy a közeli Bélán felkereshetjük Európa legromantikusabb történelmi szállodáját.

A reggeli indulásunkat követően Szentendre és a Dunakanyar mentén haladva Visegrád érintésével kora délelőtt érkezünk meg Magyarország első fővárosába, a magyar római katolikus egyház központjába, Esztergomba.

Sétát teszünk a város főterén álló barokk Városháza árkádjai alatt – a helybéliek lábasháznak is nevezik az árkádok miatt, érintjük a Müller házat – ma posta működik benne, majd a bécsi kávézók mintájára épült közkedvelt Szamos Cukrászdát, mely Babits Mihály törzshelye volt egykoron. Felmegyünk a több mint 50 méter magasan álló esztergomi várhoz, mely a Bazilikával együtt a város fő látnivalója. Lenyűgöző innen a kilátás a Dunára és a környező vidékre. Helyi vezető mutatja be hazánk legnagyobb katolikus templomát és az Altemplomot (Kripta), valamint az egyetlen épen maradt magyar reneszánsz kori épületet, a Bakócz-kápolnát. Ezt követően lesétálunk a Vízivárosban található Prímási palotához. Az épület második emeletén tekinthető meg a Keresztény Múzeum, mely hazánk leggazdagabb egyházi gyűjteménye, mely a 13. és 19. század közötti időszakból őriz műkincseket. Az ország harmadik legjelentősebb képtárában a késő középkori és reneszánsz művészet több jelentős alkotását láthatjuk – köztük Kolozsvári Tamás Kálvária-oltárát, a garamszentbenedeki úrkoporsót és M.S. mester passióképeit. Útközben megnézzük az újonnan megnyílt Dzsámit, gyilokjárót, vízemelőszerkezetet kúttal, és még a dzsámi kávézójában elfogyaszthatunk egy forró törökös kávét is.

Ezt követően több program közül is választhatnak Vendégeink:

  • Idegenvezetőnk kíséretében fakultatív kirándulás autóbusszal a közeli, szomszédos festői felvidéki dombvidékre Béla községbe, a 19. század végén francia vidéki barokk stílusban épült kastélyhoz, mely napjainkban a luxus és a hagyomány tökéletes keveréke. Az idők során romos állapotba került épületet az utolsó tulajdonos unokája megvásárolta az államtól, majd gyönyörűen rendbe hozatta, és a kapuit 2008-ban mint Hotel Château Béla megnyitotta. Helyi vezető mutatja be számunkra a kastélyt, sétálhatunk a parkjában, ahol három tó, szökőkút, fűszerkert, és virágos kert is van. A program végén ebédünket is elfogyaszthatjuk.
  • Fürdőzés ebéddel a Prímás szigeten található Aquasziget Termál-, Élmény- és Gyógyfürdőben. A fürdő fedett részében óriási élménymedence van gejzírrel, sodrófolyosóval, buzgárokkal, barlanggal, ezen kívül pihenőmedence masszírozó vízsugarakkal, a nyolcszemélyes jacuzzi, két csúszda, valamint külön a gyermekeknek vízivilág. A nyitott részben található az élménymedence vízeséssel, vízköpőkkel, gejzírrel, valamint gyermekmedence épített várral és kis csúszdával.
  • Látogatás egyénileg a Főszékesegyházi Kincstárban, mely hazánk leggazdagabb egyházi kincstára, ötvös- és textilgyűjteménye világhírű.
  • Látogatás egyénileg a Vármúzeumban. A feltárt királyi palota megmaradt helyiségeit mutatja be, a palota termeiben berendezett kiállításból pedig a vár története ismerhető meg. A Királyi Vár hazánk több szempontból is legfontosabb, méltán európai hírű műemléke. 2015. április 18-án adták át a megújult esztergomi Királyi Palotát és Kápolnát. Itt található Vitéz János váradi püspök, esztergomi érsek, reneszánsz tudós, mecénás és Mátyás király nevelőjének a dolgozószobája, ahol a falat díszítő négy erény közül a Mértékletesség egész alakos freskóját valószínűleg Botticelli készítette, ami a restaurálás miatt sajnos még nem látogatható.


Egyénileg részt vehetnek az Esztergomi Történelmi Fesztivál valamely rendezvényén, koncertjén. A részletes program a későbbiek folyamán fog megjelenni!

Késő délután visszafelé indulunk hajónkkal. Kora este érkezünk meg a kivilágított Budapest fényeiben gyönyörködve a Batthyány térre.


Az utazás időpontja: 2019. augusztus 17. (szombat)

Indulás:

  • 7:15 Blaha Lujza tér (Europeum Hotel melletti buszöböl)
  • 7:25 Árpád-híd pesti hídfőjénél
  • 7:30 Flórián téri buszmegálló

Kérjük, hogy 15 perccel az indulási időpont előtt érkezzenek a fenti indulási helyszínre.


Érkezés: a késő esti órákban, 21:30 körül a Batthyány téri hajóállomásra


Törzsutas részvételi díj: 7.490 Ft/fő         Részvételi díj: 7.990 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • az autóbuszos utazást, megbízható, felsőkategóriás autóbusszal Budapest – Esztergom között,
  • a dunai hajózást bérelt kirándulóhajóval Esztergom – Budapest között,
  • a magyar nyelvű idegenvezetést és csoportkísérést,
  • a szervezés díját.


Kötelezően külön fizetendő:

  • ügyfél adminisztrációs díj: 1.500 Ft/fő – törzsutasaink által nem fizetendő (közvetlenül az irodánknál történő jelentkezés esetén)


Választhatóan külön fizetendő díjak:

Fakultatív autóbuszos kirándulás Szlovákiába, a Hotel Château Bélá-ba:

  • Az irodában fizetendő: 1.500 Ft/fő - minimum 15 fő jelentkezése esetén indul. A fakultatív kirándulás díja tartalmazza az autóbuszos utazás,      a parkolás, a csoportkísérés és idegenvezetés és a szervezés díjait is.
  • Fakultatív autóbuszos kirándulás a felvidéki Hotel Château Bélá-ba: 19 €/fő, amely tartalmazza a kastélytúra látogatást helyi idegenvezetővel, frissítőket (üdítők, kávé, tea) az egyik szalonban vagy a teraszon, a kétfogásos ebédet az étteremben. Háromfogásos        ebéddel és egy pohár Château Belá borral (0,2 l): 25 €/fő


  • Baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás: belföldi 80 év alatt 400 Ft/fő; 18 év alatt: 200 Ft/fő, szlovákiai kirándulás esetén 80 év alatt 600 Ft/fő; 18 év alatt: 300 Ft/fő, 80 év felett 2.100 Ft/fő, amely az irodában fizetendő,
  • Aquasziget Termál-, Élmény- és Gyógyfürdőben: 1.300 Ft/fő, plusz ebéddel: 2.700 Ft/fő - minimum 20 fő esetén,
  • Esztergomi Bazilika és Kripta (Altemplom) vezetéssel: 700 Ft/fő - minimum 20 fő esetén,
  • Vármúzeum (Királyi Palota és Királyi Kápolna) egyénileg: 1.600 Ft/fő, 6-26 év és 62-70 év között: 800 Ft/fő, 70 év felett: ingyenes,
  • Főszékesegyházi Kincstár egyénileg: 900 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 450 Ft/fő, 6 év alatt és 70 év felett ingyenes.


Vevőtájékoztató:

A bejelentkezését és az adatok elküldését az info@pannoniatravel.hu e-mail címen teheti meg. A személyes ügyintézés érdekében a Flórián udvari irodánkban (1033 Budapest, Polgár u. 8-10. „E” épület, első emelet) várjuk hétfőtől péntekig 12.00 és 18.00 óra közötti nyitvatartási időben.

Az utazás megkezdéséhez utazási szerződés megkötésére van szükség. Kérjük, hogy ennek érdekében a következő adatokat küldjék el részünkre: több megadott időpont és program esetén az utazás pontos időpontja és program megnevezése, a szerződő fél neve, állandó lakcíme, mobiltelefonszáma, utastársak neve, születési dátumok, felszállás helye.

Útjainkról a +3630/592-6107 telefonszámon is érdeklődhet a fenti nyitvatartási időben.