Pannonia                          Program- és Utazási Iroda
Kultúrában utazunk

BUSÓJÁRÁS MOHÁCSON

kirándulás Eszékre

A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangi időszaknak elmaradhatatlan részei a télűző jelmezes, maszkos felvonulások. Ezek közül hazánkban legismertebb busójárás, egy tavaszváró, téltemető népszokás, amelyet a Mohácson és környékén élő, többségükben római katolikus délszlávok, a sokácok farsangi alakoskodása. A mohácsi busójárás első magyarországi elemként 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján és 2012 óta pedig hungarikumnak is számít. Tartson velünk, köszöntsük együtt a tavaszt, vegyünk részt a mohácsiak egyedülálló, téltemető ünnepén!

Reggeli indulásunkat követően Paks – Szekszárd – Mohács érintésével Udvarnál lépjük át a magyar-horvát határt. Utunk célpontja a Dráva jobb partján fekvő százezres település, mely Pécs horvátországi tükörképének is tekinthető, Eszék. A város jelképe a „Tvrda”, azaz Óváros elnevezésű történelmi városrész. Vára védett műemlék, a 15. században több család kezében is volt, ezt követően a törökök uralták. A 18. század elején vált komoly erőddé. A város macskaköves sétálóutcája az itt közlekedő villamossal, szegedi hangulatot idéz. Sétálunk a történelmi központban, érintjük a jellegzetes Dráva partot, a 19. század végén épült Szent Péter és Pál katedrálist. Lehetőségünk lesz megkóstolni a szlavón konyha különlegességeit is, a szlavón kolbászt, a lepényben tálalt csevapcsicsát vagy pljeskavicát, illetve a paprika-paradicsom-padlizsán alapanyagból készült ajvárt.

A nap további részét Mohácson töltjük. A Busóudvarban megtekinthetjük a busó hagyomány legfontosabb kellékeit interaktív kiállítással és látványműhelyekkel. Itt külön Hungarikum negyed és folyamatos színpadi programok várják az érdeklődőket. Végül mindenki kedve szerint vehet részt a farsangolásban, fesztiváli hangulatban.

A busójárás délután 14:00 órakor a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Busócsoportok, néptánccsoportok, tamburások szórakoztatják a látogatókat. Szürkületkor a felvonulók visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a mohácsi Farsangvasárnap. A máglyagyújtást követően indulunk haza.


Megjegyzés: a programok megvalósulásának sorrendje a helyi viszonyok függvényében változhat.


Az utazás időpontja: 2020. február 23. (vasárnap)

Indulás:

  • 6:00 Nyugati pályaudvar melletti parkoló
  • 6:15 Batthyány tér (a Vásárcsarnok előtti buszmegállóban)

Kérjük, hogy 15 perccel az indulási időpont előtt érkezzenek a fenti indulási helyszínre.


Vidéki felszállási lehetőségek:

  • Budaörsi pihenő, M1/M7 autópálya, MOL (volt Agip) benzinkút, 10 km
  • Keresztúri Pihenőhely, M6 autópálya, MOL benzinkút, 31 km
  • Újvárosi Pihenőhely, M6 autópálya, OMV benzinkút, 71 km


Érkezés: az esti órákban 22 óra körül


Törzsutas részvételi díj: 8.490 Ft/fő       Részvételi díj: 8.990 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • az autóbuszos utazást újszerű és megbízható felsőkategóriás autóbusszal,
  • a magyar nyelvű idegenvezetést és városnézést csoportkíséréssel,
  • a szervezés díját.


Kötelezően külön fizetendő:

  • ügyfél adminisztrációs díj: 1.500 Ft/fő – törzsutasaink által nem fizetendő (közvetlenül az irodánknál történő jelentkezés esetén,


Választhatóan fizetendő díjak:

  • Utasbiztosítás díja*: 18 éves kor alatt 300 Ft/fő, 18-79 év: 600 Ft/fő, 80 év és a felett 2.100 Ft/fő,
  • Busó udvar: 1.000 Ft/fő, GY (18 éves korig)/NY: 800 Ft/fő

A belépődíjak tartalmazzák az időpontfoglalás és a parkolás díjait is. A díjak az idegenvezetőnek fizetendők, amelyek összege időközben változhat.

*Az utazás időpontjára érvényes baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás megléte az utazás feltétele, amelyet irodánkban is megköthet.


Vevőtájékoztató:

A bejelentkezését és az adatok elküldését az info@pannoniatravel.hu e-mail címen vagy az alábbi linkre kattintva teheti meg:

http://pannoniatravel.hu/jelentkezes

Az utazás megkezdéséhez utazási szerződés megkötésére van szükség. Kérjük, hogy ennek érdekében a következő adatokat küldjék el részünkre: több megadott időpont és program esetén az utazás pontos időpontja és program megnevezése, a szerződő fél neve, állandó lakcíme, mobiltelefonszáma, utastársak neve, születési dátumok, felszállás helye.

A bejelentkezést követően elküldjük Önnek a visszaigazolást e-mailben, melyben megadjuk a foglalással kapcsolatos teendőket, fizetendő díjakat, fizetési határidőket és az utaláshoz szükséges adatokat. Felhívjuk figyelmét, hogy a fizetendő díjakat a visszaigazolást követő két munkanapon belül szükséges rendezni.

Online ügyintézés

A szerződéskötés érdekében nem szükséges befáradnia irodánkba, kényelmesen otthonról is intézheti a foglalással kapcsolatos teendőket. A visszaigazolásban szereplő díjakat rendezheti átutalással vagy banki befizetéssel. Az összeg beérkezését követően elküldjük a számlát és az utazási szerződést, melyet kérjük, aláírva küldjön vissza számunkra.

Személyes ügyintézés

Iroda cím: Flórián Udvar 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. „E” épület, első emelet.

Irodánk megközelíthető a Polgár utcai bejáraton felül a Flórián tér felől az OTP bankfiók melletti „A” épület bejáratán keresztül is.

Nyitva tartás: keddtől – csütörtökig 12.00 és 18.00 között

Irodánkban csak készpénzes fizetésre van lehetőség!

Kérjük, a gyorsabb ügyintézés érdekében, szíveskedjen előre időpontot foglalni az irodába e-mailben (info@pannoniatravel.hu) vagy telefonon (+3630/592-6107). Emellett kérjük, küldje el számunkra előzetesen a foglaláshoz szükséges adatokat, hogy elő tudjuk készíteni a foglalását.

Útjainkról a +3630/592-6107 telefonszámon is érdeklődhet a fenti nyitvatartási időben.


Weboldal cím: www.pannoniatravel.hu

Bankszámla adatok: K&H Bank: 10404065-50526968-72661005

Engedélyszám: U001537

Irodánk a MUISZ (Magyar Utazási Irodák Szövetsége) tagja